@&!

Kezeid között, oh testem elenyészett, elveszett az erődben.
Arcod mosolya erdők indája, ahogy a karod is, ahogy körém tekerted.
A mosolygós sunyiságod is csak imponál, ahogy meglöktél és összekoccant.
Ahogy éreztem tested melegét, tudtam, tudtam jól hogy, mint Verlainnek az absinthe, nem elég.
S akkor karoddal fogtál szellők susogtak, szívünk dobogott, vár áramunk izzott-folyt.
De nem ért még egyik sem a távoli óceánba, ahova te más folyókat is folyatsz. A források érted dobognak-apadnak.
Egyesek elmaradnak, a felhők érted sírnak.
Játszi gyerekszemeim mosolygós agresszivitásod csak megnevetik, mások, akiket már korábban láttál – mindezt biztos nagyon megvetik.
Tőrbe húzott szájad íve, szemed ragyogása, a holdfény csillogása. Gonosz vagy s ezért szeretlek.
Egy héja nászra szívesen várnál, bár többen leszünk egy párnál, ahogy az üstököt vadul markolod.

Talán ezt túlontúl elhamarkodod?!