@&!

Kezeid között, oh testem elenyészett, elveszett az erődben.
Arcod mosolya erdők indája, ahogy a karod is, ahogy körém tekerted.
A mosolygós sunyiságod is csak imponál, ahogy meglöktél és összekoccant.
Ahogy éreztem tested melegét, tudtam, tudtam jól hogy, mint Verlainnek az absinthe, nem elég.
S akkor karoddal fogtál szellők susogtak, szívünk dobogott, vár áramunk izzott-folyt.
De nem ért még egyik sem a távoli óceánba, ahova te más folyókat is folyatsz. A források érted dobognak-apadnak.
Egyesek elmaradnak, a felhők érted sírnak.
Játszi gyerekszemeim mosolygós agresszivitásod csak megnevetik, mások, akiket már korábban láttál – mindezt biztos nagyon megvetik.
Tőrbe húzott szájad íve, szemed ragyogása, a holdfény csillogása. Gonosz vagy s ezért szeretlek.
Egy héja nászra szívesen várnál, bár többen leszünk egy párnál, ahogy az üstököt vadul markolod.

Talán ezt túlontúl elhamarkodod?!

Nem hinném, hogy sokat kénék, csak egy embert, akit átölelhetek és beszélhetek vele, és megbízhatok benne.
Ilyenből sajnos kevés akad. Vagy tán nincs is.
A lényeg hogy a legjobbamat nyújtsam, ezért éppen most aludnom kéne – napközben pedig tanulnom.
Alig vagyok álmos de nem tudnék aludni. Sok minden történt velem mostanában. Érdekes dolgok. :\
Sokat kell még tanulnom, hogy ember legyek. Nem átlag, de törekvő normál.
Addig is megélek még sok sok telet.

Schumanovics

A különös pillanat

Oh méhecske, te aki annyi virág mellett szállsz el, és mégsem állsz meg sehol te. Csak olyan nagyon egyenesen repülsz! Persze nem tudod, hát nem tanultad, hogyan kerülheted ki az akadályokat, gallyakat, virágokat utadból. S bizony egy két illatos porzónak is nekimész. S persze hogy megszereted, s úgy lepihennél, lepihennél rajta, de akkor látod, másik darázs már járt ott, s a te súlyod egyébként is lehúzná a virágot…
Jobb tehát ha tovább repülsz lélekszakadva, repülj mígnem eljutsz valahova, de még te se tudod, addig is gyönyörködj a tájban, ebben a szépségben mert tél idején minden megfagy. És nem láthatod többé!

Titok

Megszólítasz.
kezed önön szádon remeg
miközben ajkad halkan remeg
Oh, mi ez?!

Rám nézel.
szemed mintha kérlelne,
ős gondolatokat érlelne.
Oh, mi ez?!

Felém fordulsz.
megrázkódik egész alakod
és akkor — kezed vállamra rakod
Oh, mi ez?!

Beszélsz.
Hangod zavart, akadozó
Kezed mozgása is mint torzó.
Oh, mi ez?!

Értem!
amit mondtál én is bírom
s amiért most ezt írom
Oh, mi ez?!

Válaszolsz:
Ez a titok lelkem hangja
életem csendes búharangja
mások mások örök haragja
Oh, mi ez?!

CappyKentucky

csak úgy az iccaka közepén

Jóestét kívánok!
Régen tetszettem errefele járni. Be kéne lassan adni az etika projectet, de nem tudom mit írjak, mit lehet és mit nem bele írni, ha az ember magáról ír. Egy hét múlva nyelvvizsga meg ilyesmi. Aztán mindjárt érettségi is…
Azt hiszem lélekben nagyon sokat fejlődtem, mondhatni büszke vagyok magamra, ám ez nem azt jelenti, hogy itt meg is állhatunk, á dehogy. Egy csak valaminek a küszöbe volt, amit átlépendő egy szélesebb világ tárul ki elém.
Annyira bánom, hogy Krisztát elhanyagolom mostanában.  Úgy egész évebn mostanában… csak nem úgy jött ki kettejünk óraszáma, hogy együtt tudjunk hazamenni, aztán ő is mással volt elfoglalva ugyebár, persze kifogást mindenre lehet találni…
Mindegy. Most ennyi elég.
Úgy gondoltam, ezzel a bloggal bevégeztem, de talán még nem …

Herr CappyKentucky tekintetes úr

A valóságon kívül

Azt hiszem nagyon sokszor elgondolkodtam már, milyen lehet valóságosnak lenni… Milyen lehet egy anyát és egy apát bírni, velük egy házban élni. Egy otthonban. Átlagos gyereknek lenni, kósza gondolatokkal; órán unatkozva, várva a csengőt, mindig önfeledten nevetve. Rokonaimnak lenni. Szeretni, ahol élek. Azonosulni a körülöttem lévő emberekkel, a kulturájukkal. Annyi minden hiányzik az életemből.
És igazából ez a blog is erről szól a kezdetek óta: olyannak lenni mint mindenki más. Az átlagosság maga a tökéletesség. Senki sem átlagos igazából, de senki nem is kerül olyan messze a valóságon kívül, mint az én idióta szituációm a világban. talán mindenki azt mondja, hogy az ő esete bonyolult. Mindenesetre: általában, ahogy már megfigyeltem mások által leszűrve, elég tárgyilagos tudok lenni ahhoz, hogy lássam, az én esetem tényleg a valóságon kívüli.. izé.
Mostanában új magatartás formát gyakorolok: nem akarok annyira az átlagos, többi emberhez hasonlítani, hanem önmagam akarok lenni, persze ezzel mindenki így van talán. De nagyon hiányzik, hogy kicsit is hasonlítsak mindenki máshoz. Hogy emberibb legyek.

CappyKentucky

Leragadva

ÜSS AGYON!
Boldog már úgysem lehetek.
Hiába telnek a hónapok, hetek.
Kábán már nem leszek veletek.

Kimondom az ítéletet.
S azt te másként éled meg.
Nem tudom, itt élek-e
vagy csak úgy vagyok…
Mint égen a csillagok
a sok, ami csak úgy ragyog.

Azt mondom, hagyjatok:
én nem csak úgy vagyok.
Lelkem, valóban ragyog.
Csak testi kátrány hatott
rá, oly nagyot, elhallgatott.

Úgymond megfagyott
az anyag volt az, aki elhozta a havat, amely által a szó-forrás folyton apadt
szakad ,maradt ott ahol volt
Holt!
ragyogó képek szavak.
Kívánt érzések nélkül marad
a magam-anyag,
mintha hanyag lenne…
mit találna,  enne.
Csak úgy lenne.
A semmivel el telve…

S ezért mégis jó, hogy gondolok.
Ha semmit, amit akarok meg nem kapok – mégis mindent.
Kis dolgok, amik nagyok.
Nagy dolgok, amik kicsik.

Az arányok: aranyak kövek.
Nem értek a világ nyelvén. Akarok.
Magukhoz húznak az anyag karok.
Én aztán tényleg nem tudom, mit akarok!